Ez a mai nap is egy sima szombatnak indult. Megengedtem magamnak, hogy sokáig aludjak, lassan

ébredezzek, ráérősen reggelizzek.

Átgondoltam a napot, a teendőket, majd útnak indultam.

A bevásárlás végeztével betértem a kávézóba, hogy megvegyem a kávémat – illetve kávéimat: egyet

itthonra, egyet az irodába. Meglepetésemre az egyik ajándék lett, mert betelt a jutalomkártyám.

Ahogy ott álltam, magával ragadott a kávé illata, és kértem egy csészével, legújabb kedvencemből,

a nicaraguai dohánykávéból. Gyorsan elkészült kávémmal egy magasabb asztal mellé álltam,

beleszagoltam a csészébe, majd lassan, óvatosan belekortyoltam. A számban szétáradó íz, s közben

a kávézóban hangulatosan berendezett sarok látványa úgy hatottak rám, hogy elvarázsoltak

egy titokzatos világba. Oda, ahol érzések vannak és szenvedély. Oda, ahol nincsenek szabályok,

nincsenek „kell”-ek, ahová nem jött velem gondolatban sem az elvégzendő feladataim listája. Oda,

ahol csak a jelen van, a pillanat, ami tökéletes, ami boldog, ami teljes.

Most csak beszélek, és ha Te majd olvasod a soraimat, lehet, hogy legyintesz, vagy iszol egy kávét

és megfigyeled hogyan hat rád, de vajon megismered-e ezt az érzést, amit most érzek, és ami

elkísért ma, és ami velem maradt annál is tovább, mint hogy a kávé íze tartott a számban? Ha igen,

szerencsés vagy. És ha nem? Akkor mondhatod, hogy ez nem neked való. Vagy tehetsz egy kísérletet.

Ha eljössz, azon leszek, hogy megmutassam neked, hogy megismerd a jelenlét ízét.